A gyász szakaszai

A gyász a veszteség által kiváltott reakció. Nem csak halál témában jöhet elő, hanem más veszteségeknél is, pl. válás, szakítás, munkahely elvesztése, lakhatóság elvesztése, nyugdíjba vonulás.. Most elhunyt szeretteinkkel kapcsolatos gyászról szeretnék elsősorban írni.

A gyász mértékét, hosszúságát sok minden befolyásolhatja, pl. hogy milyen közeli kapcsolatban álltunk az adott személlyel, mi volt a halálának oka/körülményei (pl. gyilkosság, öngyilkosság, gyerekek halála még megrendítőbb szokott lenni) Közeli hozzátartozónk elvesztésekor általánosságban egy év szokott lenni a gyászidő, de ez eltérhet. A lezáráshoz előfordulhat, hogy szakember segítségét kell kérnünk. Mindenesetre a lezárás nem azt jelenti, hogy elfeledjük halottainkat, hanem, hogy újból képesek vagyunk visszatérni a korábbi/megfelelő életvitelünkhöz.

A gyásznak különböző szakaszai vannak. Ezek a szakaszok eltarthatnak, egy-két hétig, de akár hónapokig is, egyéntől és az egyedi esettől függően. (E szakaszok az egyéb veszteségekre is vonatkozhatnak)

Első szakasz a tagadás szakasza. Először sokkos állapotba kerül az ember szerette halálának hírére, nem tudja egyszerűen elhinni/felfogni, hogy ez megtörtént, megtörténhetett, kvázi tagadja a veszteség mivoltát, a szeretett személy elvesztésének tényét.

A következő a düh/harag szakasza. Amikor jön a szembesülés a halál tényével, tehetetlen düh tör elő az emberből: erre jellemző, hogy a gyászoló másokat kezd hibáztatni: igyekszik valaki bűnbakot találni, akikre projektálhatják a fájdalmaikat. Ez önmaguk felé is fordulhat (bűntudat érzéssel társulva) Ebben a szakaszban még akár többször meg is változtathatják azt, hogy kiket tartanak a halálesetért felelősnek. Ez, mármint a hibáztatás sokszor azért történik, hogy mély fájdalom és feszültség oldódhasson ezáltal.

A harmadik szakasz az alkudozás szakasza. Ekkorra már a harag lecsökken. Itt jönnek elő a "mi lett volna, ha..." gondolatok, egy másik valóságról való fantáziálás... és a vágy, hogy bárcsak élne az adott személy, bárcsak lenne erre még esély...

A negyedik szakasz a depresszió. Ebben a fázisban kezdődik meg a valódi feldolgozás, eljutunk odáig, hogy 'valóban szembesülünk' a veszteségünkkel. Az alkudozás fázisa ugye nem teljesedhet be (nem tudjuk halottainkat feltámasztani), ekkor jön meg a tudatosulás, hogy nincs visszaút. Erre az időszakra különösen jellemző, hogy sokat sírunk, s ezáltal adjuk ki fájdalmunkat, szomorúságunkat, stresszünket.. "depressziósak" leszünk, befelé fordulunk, nincs kedvünk senkivel beszélni, az elhunyttal kapcsolatos emlékekre gondolunk.

És ez vezet majd a gyász utolsó fázisához végül: az elfogadáshoz. El tudjuk már fogadni a halál tényét. Ez nem azt jelenti, hogy elfelejtjük szerettünket, - hiszen szívünkben örökké élnek -, hanem azt, hogy vissza tudunk térni az életünkhöz, tudjuk tovább élni azt, és gondolatban már el tudunk szakadni a halott személytől. Elkezdenek begyógyulni a sebek, és a fájdalom mellett már előjöhetnek a régi szép emlékek; szeretetünk, örömünk kimutatása is megtörténik. Sokat segít, ha arra összpontosítjuk figyelmünket, hogy mi mindenért lehetünk hálásak - akár végiggondolva az együtt töltött időket.

Az biztos, a gyászt végig kell élni, és előfordulhat, hogy ez az út hullámzó - és biztosan fájdalmas-, ugyanakkor így van esély arra, hogy a káoszból újra rendet teremtsünk.

írta: Muskovits Krisztina

Segítő könyvek a gyászról, halálról a teljesség igénye nélkül:

Alaine, Polcz: Gyászban lenni

Alaine, Polcz: Ideje a meghalásnak

Elisabeth Kübler-Ross: A halál, mint ragyogó kezdet

Elisabeth Kübler-Ross, David Kessler: Élet-leckék

Jan Warner: Gyász napról napra

Judy Tatelbaum: Bátorság a gyászhoz

Russel Friedman, John W. James: Gyógyulás a gyászból

Singer Magdolna: Gyászkísérés

Singer Magdolna: Veszteségek ajándéka

Singer Magdolna: Vigasztalódás a gyászból

Thomas Schäfer: Hogyan szolgálja a halál az életet?

Verena Kast: A gyász