Pillangó - a metamorfózis szimbóluma

"Nyitott vagyok az életemben bekövetkező változásra, fejlődésre"

A metamorfózis szó átalakulást, egyik formából/alakból a másikba való változást jelenti. 

Mindig is nagyon szerettem a pillangókat: varázslatos, sokféle színük, könnyedségük mindig lenyűgözött, olyan, mintha a tündérek földi megelevenedését látnánk magunk körül a világunkban. Elnevezésüknek érdekes története van, maga a szó pl. németül: Schmetterling - (mely a cseh "smetana" szóból származik) - jelentése: tejszínmadár, angolul: butterfly, ha szó szerint lefordítjuk, akkor "vajrepülő"-t jelent. Állítólag ez abból keletkezett, hogy a pillangók szeretik a rámát és a tejfölt. Ami még ismertebb, az a görög 'psyche' = lélek elnevezés.  A görög-római mitológiában gyakran előfordul, hogy emberek madárrá vagy fává változnak. Psyché nimfát is gyakran ábrázolják hol madár, hol pillangószárnyakkal, vagy pillangókkal körülvéve. A kínai hagyomány szerint halhatatlanságot jelent, a japán kultúrában a változékonyság szimbóluma (fehér színű pillangó egy halott lelkét testesíti meg, aki szerencsésen átért a másvilágra, míg párban szerencsés házasságra utal; pár nélkül pedig a szüziességre vagy hűtlen szeretőre/gésára). Az indiánoknál ő a gyógyító, több indián törzsben, pl. a cherokee-knál is tartozott "Pillangó Tánc" a törzsi tradíciókhoz. A kereszténységben a múlékony szépség, a rövid földi élet, és a feltámadás szimbóluma. Ezenkívül elvezet a tündérek/törpék, mesék birodalmába, valamint jelképe a gyerekkornak és a belső gyermekhez való kapcsolódásnak. 

A pillangó tehát, mint láthatjuk, elsősorban a lélek fejlődését és a halálból kialakuló életet jeleníti meg. Megmutatja az önmegvalósítás útját, ő az átalakulás nagy művésze. Életét pete alakban kezdi, melyből hernyóvá alakul. Ebben az időszakban elsősorban a "földhöz van kötve" - ez a szakasz a testi táplálásról, fejlesztésről szól, ekkor még csak keveset lát a világból. A folyamat idővel a bebábozódással folytatódik, mely hernyó létének a végét jelenti. Egy szakasz vége - egy újnak a kezdete. A bebábozódás ideje alatt begubózva, mozdulatlanul várakozik önmagát a természetre bízva. Gyakran a mi életünkben is előfordul, hogy - miután minden tőlünk telhetőt megtettünk - nem tudunk mást csinálni, mint elengedni az adott dolgot és rábízni magunkat a "Felsőbb Erőkre". Ennek is megvan a maga ideje és helyénvalósága, a "fel-adás", illetve, ahogyan a bebábozódott pillangó is visszaveszi az energiáit a külvilágtól, úgy nekünk, embereknek is szükségünk van időnként a visszavonulásra, befelé fordulásra és töltődésre... a külvilágtól megvont energiát önmagunkra fordítani, s ezáltal felkészülni a fejlődés új szakaszára, megújult erővel való továbblépésre. De ebben a folyamatban, ha a pillangót nézzük, benne van az 'elengedés' fontossága is - elengedni a régit, hogy helyet kapjon az új. A várakozás, felkészülés szakasza ez. Több nép hitvilágában a hernyó és bábállapotból való kibontakozás a halott testből "felröppenő" lélekre való utalás, míg az egész metamorfózis a testi létet (hernyó) követő 'mozdulatlan halál' (báb-állapot), majd az ebből a merevségből, begubózott állapotból kilépő lelket (pillangó) ábrázolja.

A pillangó életének minden folyamata szükségszerű és megkerülhetetlen, csakúgy, mint ahogyan a mi fejlődésünk mérföldkövei. Amiken keresztülmentünk, amilyen nehézségeket legyőztünk, amilyen tapasztalatokat szereztünk életünk során -  mindezek formálták a személyiségünket és vezetettek oda, hogy azok vagyunk ma, akik. A bábból pillangó lesz: az lesz, akinek lennie kell. Pillangó alakban már száll, repül, feléled, kivirágzik: gyönyörű szép színes szárnyai lesznek. A repülés által sokkal magasabb perspektívából látja már a világot. Teljesen átalakult. Ugyanakkor, ahogyan hernyóként már magában hordozza a pillangó lehetőségét (ahogyan mi is magunkban hordozzuk a lehető legjobb énünk, "valódi önmagunk" kifejlesztésének és megélésének a lehetőségét), megújult állapotában is emlékszik hernyó-létére: minden, amit megtapasztaltunk, elkövettünk, megéltünk, ezek nem hibák, hanem megtapasztalások és ezekből tanulva fejlődhetünk, juthatunk előre. Fontos, hogy vonjuk le a következtetést és bocsássunk meg magunknak és másoknak is, amiért akkor és úgy tudtunk/tudtak cselekedni: mindenki a tőle telhetőt teszi - van, aki már tudatosabb, van, aki még kevésbé - mindenesetre a lelki békénk érdekében is érdemes több perspektívából is megvizsgálni az adott helyzeteket, személyekkel való kapcsolatunkat. Minden és mindenki tükör számunkra és lehetőséget ad önmagunk legnagyobb potenciáljának kifejlesztésére, megélésére.

A pillangónak, ahogyan a léleknek is, a változás/fejlődés különböző szakaszain kell keresztülmenni. Jó példát mutat nekünk abban, hogy a változás természetes folyamat, hiszen a pillangó az átalakulás során nem fél, nincs benne semmiféle ellenállás, sőt: a végeredmény csodálatos: pompázó szépségében szálldos a világban. Mozgása gyakran a táncolásra emlékeztet- az élet táncára - ezáltal a játékosság, könnyedség kifejeződése is. Mindez megmutatja nekünk - vagy mesékben akár a gyerekeknek is szimbolikusan - hogy érdemes fejlődni és bátran elengedni a régi dolgokat - ahogyan a pillangó is levetette a "régi ruháját" a bábból való kifejlődés során. Sokszor a múltunk, múltbeli sérüléseink elengedése is csodálatos lehetőséget nyújt egy boldogabb, örömtelibb életre - és mindez még meg is erősít minket. Miért választanánk hát a (gúzsba kötő) szomorúságot, ha az örömöt is lehet? Az élet múlékony, ezért érdemes megragadni a pillanatot, jel-en, jelenben lenni és a lehető legjobban kihasználni az itt töltött időt. A pillangó tánca, színes szárnyai a lelkünk feltámadásának az útját mutatja meg, az örömöt, légiességet, a gyógyulást/gyógyulás lehetőségét, saját színes oldalunkat, sokszínűségünket. Megmutatja a halálon keresztül az újjászületéshez vezető utat, és a lehetőséget, hogy életünk nehézségein túljutva milyen kincseket nyerhetünk.

írta: Muskovits Krisztina

Szabó Lőrinc: Dzsuang-Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta, - ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke, - mesélte, - igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom, - folytatta eltünődve, -
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.